Webáruház

Szaküzlet

Szerviz

Szoftver- és honlapfejlesztés

IT biztonság

Vállalati megoldások
Hírek
És akkor megújulunk kicsit…
2016. 05. 19.

Elérkezettnek láttuk az időt a teljes megújulásra, az arculatfrissítésre, hiszen mégiscsak egy informatikai cég vagyunk, haladnunk kell a korral, példát és utat kell mutatnunk, a legújabb, legfrissebb technológiákat kell használnunk, alkalmaznunk.

Több apropója is van a design és stílusváltásnak, amit most véghez viszünk.
Az első és talán legfontosabb, hogy 20 évvel ezelőtt döntöttünk úgy, azzal szeretnénk foglalkozni, amit tanultunk, amihez igazán értünk, és belevágunk a cégalapításba. Idén ünnepeljük, hogy két évtizede létrejött a Computer Pont Informatikai Kft. jogelődje. 15 évvel ezelőtt nyitottuk meg üzletünket, 10 évvel ezelőtt vásároltuk meg és költöztünk saját tulajdonú helyiségeinkbe, 5 évvel ezelőtt újabb bővülés után már a szerviz és az iroda is saját ingatlan lett. Mára elmondhatjuk, hogy üzlettel, különálló szervizzel, raktárhelyiséggel és irodákkal rendelkezünk. Hosszú idő telt el a kezdetek óta, hullámvölgyek és kiugró teljesítmények mellett, 2016-ban stabil és meghatározó szereplői vagyunk az informatikai piacnak.

Kicsit már máshogy, talán komolyabban gondolkozunk, környezettudatos filozófiánkra és társadalmi szerepvállalásunkra utal a céges arculat és logo, melyekben a zöld szín dominál.
Külsőleg is megújul az üzletünk, és a belső dekoráció is friss arculati elemekkel bővül. A weboldalunkon tematikus oldalakat hozunk létre a tevékenységeinkhez, ezzel szeretnénk bemutatni a cég mindennapjait és sokszínűségét.

Változtatunk az online kommunikációnkon, sokkal többet fogunk megjelenni a Facebookon, hírlevelekben és a Google találati listákban.
Rengeteg új akcióval, kedvezménnyel és meglepetéssel készülünk.
Várjuk a szeptembertől induló informatikai pályázati dömpinget, több fontos és stratégiai partnerünkkel közösen.
Pár hónapon belül megváltozik a most még csak „ráncfelvarráson átesett” webshopunk, ahol már több mint 30.000 termékből lehet majd válogatni akár másnapra
Új formában folytatódik viszonteladói partnerprogramunk, ahol is rendszergazdáknak, rendszerépítőknek, számítógép-építőknek egyedi árakat, visszatérítéseket, kedvezményeket és halasztott fizetési megoldásokat kínálunk.
És még lehet folytatni a sort, de nem lenne célszerű mindent elárulni.

Ahogy az mondani szokás: a megújult weboldalunk nem jött volna létre,

– ha nincs a Finetune Reklámügynökség és nagyszerű csapata:
Barcsa Balázs, aki sziszifuszi módon aprólékosan tervezte, szervezte az oldal minden apró elemét
Juhász Huba, aki a legújabb technológiákat kódba rejtve építette, szépítette az oldalunkat
Radics Anikó, aki megálmodta, megrajzolta és digitális formába véglegesítette az új arculati elemeket
Petrik Barbara, aki a gondolatokból mondatokat és webszövegeket varázsolt

– és, ha nincsenek a nagyszerű kollégáink:
Krusó Krisztián, aki időt és fáradságot nem kímélve kódolta az oldalt
Uray Márton, aki meglátásaival és ötleteivel járult hozzá a végső formátumhoz
Szalay Péter, Miskolci Mátyás és Koczán István akik pedig a tesztelésben vettek részt.

Hollósi Ferenc
Computer Pont Informatikai Kft.


Webáruház
Kapcsolat
Szolgáltatásaink
Információ
Rólunk